Nyílászáró linkek
Nyílászárók, ablakok

Nyílászáró linkek



A vastagbélrák szűrés kiemelten fontos lesz ötven éves kor felett!

Szponzorált tartalom

 Az ember szervezet úgy van megalkotva, hogy bizonyos idő után már nem él tovább. Ennek az az oka, hogy a folyamatos pusztulással és születéssel lehetőség nyílik a diverzitásra, mely egyben a faj egyedfejlődése miatt is lényeges. Az elmúlás olyan betegségekkel tud érkezni, mint a vastagbélrák. Ez az alattomos betegség eredményesen csak vastagbélrák szűrés segítségével szűrhető ki, ismerhető fel időben. Először is a székletben kell szemmel nem látható vérzés nyomait keresni, melyhez egy patikákban is elérhető teszt lehet a segítségünkre. Ugyanakkor nem pusztán csak a vastagbéldaganat miatt lehet a székletben vér, éppen ezért pozitív eredményt követően további vizsgálatokra lesz szükség. Pozitív teszt esetében a vastagbélrák szűrés gyomotükrözéssel és kolonoszkópiával, azaz teljes béltükrözéssel folytatódik, amikor is egy erre szolgáló eszközt vezetnek fel az ember végbelén keresztül, hogy közelről is szemre tudják vételezni a vastagbelet. Ekkor akár szövetminta is vehető ,sőt, vizsgálat közben az észlelt polipok (nyálkahártya-növedékek) eltávolíthatóak. A vastagbélrák szűrés során a polipok felismerése és eltávolítása azért fontos, mert később ezekből a polipokból rosszindulatú daganatok fejlődhetnek ki.



2018. 01. 29. 21:33        Szerző:

««« vissza

Szólj hozzá!
Név
 
E-mail
 
Honlap
 

 
Mi Magyarország fővárosa?
 

2010 © Partnerek

Az oldalt készítette: H-Well KFt & Hwellkft.hu Stúdió hwell